2015. szeptember 29., kedd

Colortrend 2015/2016 + Játék!!!

Itt az első bekezdésben jegyezném meg, hogy a csípős hajnalok hatására Árnika is felébredt a láblógatásból, úgyhogy most már tényleg napokon belül érkeznek az újdonságok.

Most jöhet a lényeg :)
Ősszel és tavasszal mindig végignyálazom a következő időszakra divatossá nyilvánított színekről szóló cikkeket. Egyrészt azért, mert érdekel, másrészt, mert azzal az elmélettel csapom be magam, hogy így ki tudom védeni, hogy a divat és a reklámok tudat alatt manipuláljanak (ha-haha).

Most sem tettem másként, és ezúttal egy, a témát tényleg kimerítő, és érdekes írásra találtam.

Forrás itt


Ugye, milyen csodás, inspiráló színeket (és nem mellesleg ruhakölteményeket) sorakoztattak fel? Nos, úgy döntöttem, hogy a ruhákról színpalettákat készítek, ehhez kapcsolódóan pedig az egész őszi/téli szezonon átívelő játékot indítok.

Nézzétek csak, hogy együtt milyen szépek:



A játékról:
2015. október 5-től kezdve minden héten kiteszek az Árnika shop facebook oldalára és blogjára egy színpalettát. Ez a paletta lesz a közös "múzsánk". Játsszuk azt, hogy készítek valamilyen kiegészítőt, ékszert a kiválasztott paletta színeivel. Ehhez kapcsolódóan inspirációs blogbejegyzéseket is olvashattok majd, mivel a cél az, hogy Ti is kedvet kapjatok az alkotáshoz. Ha pedig Nálatok is készül valami, akkor küldjétek el nekem, én pedig egy nagy közös albumot készítek belőlük, ahol megcsodálhatjátok egymás alkotásait, amelyek az őszi/téli szezon trendi színeiben pompáznak.

Izgalmasan hangzik, igaz?

Nézzük a pontos részleteket:

  • beküldési határidő az utolsó paletta megjelenését követő hét vége, vagyis 2016. február 7. (bizony, 18 héten át fog tartani a játék!)
  • csak olyan színű alkotás fotóját küldhetitek be, amely szín már megjelent a hetek során, de nem muszáj az aktuális heti színt figyelembe venni
  • a játékkal természetesen nyerni is lehet: a játék minden 3. hetének végén kisorsolok egy 1000 Ft értékű vásárlási utalványt a pályázók között, és egy 500 Ft értékű vásárlási utalványt a játék hírét a facebookon nyilvánosan megosztók között, melyet a www.arnikashop.com weboldalon válthattok be
    (ha több munkával is pályázol, akkor mindig egyre nagyobb esélyed lesz a nyerésre, hiszen minden munkáddal újra-és újra bekerül a neved a virtuális kalapba)
Remélem, felkeltettem az érdeklődéseteket, és együtt fogunk játszani! Talán mondanom sem kell, hogy az így keletkező galéria remek inspirációt nyújthat majd a karácsonyi ajándékokhoz is :).

Hétfőn indulunk, játékra fel! :)

1 megjegyzés: