2015. május 8., péntek

Blogszülinapi játék

Épp egy éve történt, hogy Árnika műhelye megnyitotta kapuit, és megírtam ide az első bejegyzést. Tele voltam tervekkel, izgalommal, minden új volt körülöttem. Mi valósult meg az akkori elképzeléseimből? Még most sem állítanám, hogy a helyemen vagyok, de szeretem a boltocskámat, továbbra is tele vagyok ötletekkel, és szokásomhoz híven mindig teszek róla, hogy ne unatkozzam :).

Az első bejegyzés írásakor már javában folyt az Árnika webshop építgetése, és -bár még én sem tudtam róla- Valter is úton volt. Máris kellemes nosztalgiával tekintek vissza arra az időszakra, pedig akadtak nehézségek is, mert ugyebár azok is az élet részei.
Elmondhatom, hogy boldogan ünneplem az első blogszülinapot: miközben a webshop oldalait lapozgatom, Valter itt játszik mellettem, pont ahogy anno elképzeltem az akkor még távolinak tűnő képet magamról.

Szeretném, ha Ti is osztoznátok az örömömben, és köszönettel is tartozom azért, hogy olvassátok a blogot, ezért egy kis játékot kezdeményezek, melynek tárgya és egyben nyereménye is ez az eredeti Árnika Design karkötő :


Nemrég készült, az udvaron burjánzó nefelejcsáradat ihlette. Rugalmas damillal készült, így egyszerűen bele lehet bújni, a kis láncsszemek pedig könnyedén lengedeznek a karon. Igazi üde, nyári darab.

Imádom ezt a gyöngyöt, mert nem egyforma színűek, hanem egy szín többféle árnyalatában pompáznak. Az én színem a kék, a Tiéd vajon melyik a színpalettáról?

A játék nagyon egyszerű: írd meg hozzászólás formájában, hogy a fenti színek közül Te melyiket tudnád leginkább elképzelni magadhoz. Nem muszáj egyetlen színt választani, színkombinációkat is bátran megálmodhatsz! A játék 2015. május 17-én éjfélig tart, a hozzászólók között pedig 2 db karkötőt sorsolok ki, amit a hozzászólásban leírt színben készítek el.
A nyerteseket 2015. május 18-án sorsolom ki, és ekkor kerül sor az eredményhirdetésre is.

Ünnepelj, játssz velem, köszönöm, hogy az olvasóm vagy! :)






19 megjegyzés:

  1. Kedves Árnika Műhely!
    Gratulálok az évfordulóhoz és köszönjük a játékot! :)
    Én Varga Kata vagyok, jövőbeni vásárló :)
    Párommal messzire költöztünk otthonról, hogy elkezdjük építeni közös jövőnket, jelenleg mindketten állást keresünk, bátraké a szerencse alapon, de nagyon várom már hogy lehetőségem legyen rendelni a webshopból. :) Jó pár hónapja fedeztem fel, mikor elkezdtem horgolni tanulni a netről.
    A karkötővel kapcsolatban: én a zöldre és citromsárgára szavaznék: igazi nyári színek. :) Szívesen viselnék egy ilyen klassz karkötőt.
    További sikeres éveket és minden jót kíván:
    Kata

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kata!
      Köszönöm a kedves hozzászólást! Mi is hasonlóan ugrottunk fejest a semmibe egy kicsit több, mint egy éve, úgyhogy nagyon átérzem a helyzetedet!
      Fel a fejjel, a lehetőségek mindig megtalálnak, ha pozitívan állsz a világhoz :)
      További jó olvasgatást, és sok szerencsét kívánok a játékhoz!
      Luca

      Törlés
    2. Köszönöm, Luca! :)

      Törlés
  2. Kedves Luca!
    Először is szeretnék gratulálni Valterhez és az Árnikához! :)
    Vicces, mert én is elég messze költöztem, és nagyon szeretem ezt a helyzetet.
    Nekem a karkötő a lila-barna kombinációban tetszene. :)
    Ajh,, annyiszor raktam már tele a kosarat az Árnika Webshopban, de még nem mertem itthon előadni, hogy ipari mennyiségről van szó. :)
    További sok sikert és boldog pillanatokat kívánok!
    Alexa

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Alexa!
      Köszönöm szépen a gratulációt és a jókívánságokat! Úgy látszik, többen is hasonló cipőben járunk :)

      Törlés
  3. Mivel látom, hogy szándékosan nem csináltál nekem pinket, ezért az én kedvencem most akkor a lila :-D Ha nem nyerek, vigaszdíjként kérek egy képet a cuki játszadozó Valtiról (de az egyébként is jöhet)! :-)

    VálaszTörlés
  4. Helló! Gratula az ötleteidhez és kitartásodhoz!:) Én bizony szeretnék egy fehéret nyerni:)

    VálaszTörlés
  5. Gratulálok az ünnephez, és ahhoz a természetességhez is, amivel a terveidet hozzáigazítod az életed alakulásához! Sok sikert és az eddigiekhez hasonló derűt kívánok a továbbiakhoz is. :-) A karkötő nagyon szép, én már három napja nézegetem a színeket, alig is lehet jól döntetni - de talán egy tüzes, spanyolos vörös-fekete vonzana most a legjobban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :) Vörös és fekete... Izgalmas lenne, egy kasztanyettával a kezedben :)

      Törlés
  6. Majdnem elfelejtettem játszani, pedig az olyan jó :) Főleg egy ilyen csodás kis Műhelyben ;)

    Ha én nyernék, akkor tutira egy zöldes-aranyos kombinációt választanék... <3

    VálaszTörlés
  7. Ha én lennék a szerencsés nyertes, akkor a barnás-sárgás színkombinációt választanám! Gratulálok az egyedi, klassz dolgaidhoz! :)

    VálaszTörlés
  8. Gratulálok, Luca, mindenhez: babóhoz, webshophoz, bloghoz, csak így tovább ;)! Még sok szülinapot kívánok! Nekem sok gondolkozás után a zöld lett a legkedvencebb, de mind nagyon gyönyörű! Játszani meg mindig jó :)!
    Leitemné Varga Márti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Márti a kedves szavakat! Remélem, Ti is jól vagytok!

      Törlés
    2. Igen, jól :). Nőnek a lányok, én meg szorgalmasan kötök nekik, mert gyerekeknek kötni, horgolni, alkotni olyan jó ;)!

      Törlés
  9. Elsőnek is szívből gratulálok! A kislegényhez is, kívánok sok örömöt benne, sok erőt és türelmet az elkövetkezendő évekhez, kívánom, hogy mindig éld át a pillanatokat, hogy mosolyogjatok sokat együtt! :) Gratulálok a webshophoz és a bloghoz is, nagyon tetszik, szeretek itt nézelődni. Jó, hogy van! ;) Kívánom, hogy még sokáig legyen!
    Játszani én is szeretek, én is gondolkodtam a fekete-piros párosításon, de Fruzsinkámnak nem tetszene a fekete benne. Mivel rózsaszín nincs neki, maradok a pirosnál. Aztán úgyis ő is hordani fogja, remélem néha én is :)

    VálaszTörlés